Dzsapa-meditáció → A leghatékonyabb meditációs technika

A dzsapa-meditáció során még inkább el tudunk merülni a meditáció folyamatában, mert közben az érzékszerveinket is lefoglaljuk az elmerülésben: a látásunkat úgy, hogy elmében elképzeljük a mantrát; a beszédünket úgy, hogy kimondjuk a mantrát; a hallásunkat úgy, hogy halljuk a mantrát; a tapintásunkat úgy, hogy fogjuk a mantra-láncot és számláljuk a szemeket. Ha az érzékszervek ily módon le vannak kötve, akkor az elme is sokkal könnyebben a mantrára tud fókuszálni, elősegítve a meditáció hatékonyságát.

Mi a meditáció?

Meditációnak nevezzük azt a pszichés folyamatot, amikor a a kicsapongó elmét szabályozzuk és hosszabb ideig egy irányba irányítjuk. Sok esetben a tudaton belül az elme egyszerre több dologgal is foglalkozik, így potenciája szétszóródik és hatékonysága nagy mértékben csökken. Ha megtanuljuk egyetlen dologgal lefoglalni az elmét, akkor optimalizáljuk működését és a tudat kiegyensúlyozottá válik, így bármilyen mentális tevékenységet el tudunk látni.

Még az anyagi életben is elengedhetetlen, hogy az elménk koncentrált legyen. A kommunikáció esetén is fontos, hogy a másik félre figyeljünk, vagy bármilyen munkát szeretnénk ellátni, csak arra szerencsés fókuszálni. Ha ez így van, akkor megértjük a társunkat, illetve eredményesen végezzük a munkánkat.

A jóga esetében az anyagi dolgokról a lelki dolgok felé tereljük az elme figyelmét, a tudatot pedig a lelki gyakorlatokkal foglaljuk le. A meditáció során mentális fókuszpontként a mantrák a legalkalmasabbak. Ha az elmét nem csak lefoglalni szeretnénk, hanem a tudattartalmat is meg szeretnénk tisztítani, akkor mindenképpen lelki mantrában érdemes elmeríteni a figyelmünket.

A Kurma Purána leírja, hogy az elme 12 másodperces szilárd, egy pontra való rögzítése a koncentráció (dhárana). Minimum 12X12 másodperces (2 perc 24 mp) hasonló folyamatot pedig meditációnak (dhjána) nevez. A 12-szeres időtartamú megszakítatlan meditáció pedig a szamádhi (28 perc 48 mp), a teljes lelki elmerülés birodalmába vezeti a gyakorlót. Ez az állapot fejlett szinten akár 24 órán keresztül is fenntartható. Ebben az állapotban a lelki gyakorló teljesen felülemelkedik az anyagi kötőerőkön, és az Abszolút Igazság birtokába jut.

A meditáció tárgya

Ha azt vesszük alapul, hogy meditációnak számít az a mentális tevékenység, amikor hosszabb ideig megszakítatlanul csak egy dologra figyelünk, akkor az is meditáció, ha például zenét hallgatunk, ha olvasunk, ha beszélgetünk, ha tanulunk, ha munkát végzünk, ha egy gyönyörű látképben merülünk el. Bár az előbb felsorolt esetekben látszólag több dolog lehet, de lényegi szempontból egy történés, történet, tartalom van jelen.

A lelki gyakorlatok szempontjából az elmét lefoglalhatjuk lelki tanítással, zenével, képpel, gondolattal, vagy egy szent személlyel, hellyel, ikonnal, illetve Istennel kapcsolatos odaadó szolgálattal, továbbá transzcendentális mantrával.

A meditációs fókusz lehet anyagi és lelki is. Nagyon fontos, hogy a meditáció közben mi a fókusz, vagyis mit engedünk be a tudatunkba, mert a meditáció alatt összeszedett az elme, így nagyon befogadó. Ami az elmén keresztül a meditáció közben beáramlik a tudatba, az ott is marad, formálva a tudat összességét, beleértve a tudatalattit is. Ha szép, nemes és értékes információk áramolnak be, akkor a tudat pozitív módon változik, amennyiben rossz, erkölcstelen és hasztalan, akkor negatív módon. Ha lelki tartalommal töltődik meg a tudat, akkor elkezd tisztulni és felemelkedni.

A dzsapa-meditáció folyamata

Az elme lefoglalásának és a tudat megtisztításának egyik leghatékony módja, ha dzsapa-meditációt végzünk egy lelki mantrával. A meditációhoz dzsapa-málát (mantra füzért) használunk, ami 108 szemből és egy fő gyöngyből áll. A 108 szem a mantra zengetésére való, míg a fő gyöngy Istent és a lelki világot jelképezi, amit Krisna- vagy Méru- gyöngynek is nevezünk.

Ezt a gyöngyöt járjuk körül a dzsapázás során úgy, hogy a mellette lévő első golyót megfogjuk a jobb kezünk hüvelyk és középső ujjával, és elzengetjük a mantránkat (hallgatóan, érthetően kimondva), majd a következő mantránál a következő golyóra lépünk ujjainkkal. Lépésről lépésre, mantráról mantrára haladva a szemeket magunk felé húzzuk, száznyolcszor és befejezzük a kört. Amikor eljutunk a fő gyöngyhöz, akkor nem lépünk át rajta, hanem a láncot megfordítva újra elindítunk egy újabb kört.

A lánc szemei készülhet bármilyen fából, kőből, kristályból vagy akár drágakőből is. A vaisnavák kezdő szinten szantál vagy neem fát használnak, míg haladó szinten tulaszi fát (szent bazsalikom). Annak érdekében, hogy a szemek egymástól elkülönültek legyenek, a felfűzésükre használt zsinegen csomók választják el azokat. A fő gyöngy nagyobb és/vagy esetleg díszesebb szokott lenni, jelezvén fontosságát, isteni mivoltát, valamint a gyakorlatban a körök végét.

A dzsapa-málát nem illendő koszos helyre vinni, piszkos dologhoz érinteni vagy földre letenni, ezért a használata közben jobb kezünkkel számláljuk a szemeket, bal kezünkkel pedig tartjuk a láncot. Szükség esetén kis tartót, dzsapa-zsákot is használhatunk, ami védi a füzért. Lehetőség szerint dzsapázás közben a golyókat a mutatóujjunkkal ne fogjuk, mert a védikus kultúrában a mutató ujj tisztátalannak számít, egyrészt mert mutogatunk vele, másrészt mert a dolgok piszkálására használjuk.

A dzsapa-meditációt napi egy körrel szoktuk kezdeni, majd amikor már ebben gyakorlottak vagyunk, akkor lehet a körök számát emelni 2-re, majd 4-re, 8-ra stb. A 8 kör az fejlett szint, hisz ez körülbelül egy órás meditációnak számít. A vasinava jógahagyományokon belül az igazán komoly gyakorlók 16 kört szoktak csinálni napi szinten. Természtesen minden esetben a gyakorló képességeihez és körülményeihez igazodva kell kiválasztani a körök számát, vagyis a meditáció végzésének hosszát.

Ha szeretnénk rendszeresen végezni a dzsapa-meditációt, saját magunk is bármikor készíthetünk ilyen láncot, de egy jógás boltban is vehetünk. Bevett szokás fogadalmat tenni a körök számára, jelezve komolyságunkat a gurunk (tanítónk) felé, mutatva elkötelezettségünket az önmegvalósítás és Isten felé. Amikor elérjük azt, hogy több kört is vibrálunk, akkor érdemes egy másik kis számláló láncot készíteni, amin azt vezetjük, mennyi kört dzsapáztunk.

A dzsapa-meditáció jobban lefoglalja az elmét

Az elme az érzések és a gondolatok tárháza, valamint az érzékszervek székhelye. Dzsapázás közben mindig tartsuk a tudatalattinkba a zengetett mantra jelentését és jelentőségét, aktiválva érzéseinket, mert ezen esetben a mantra egész mélyen fog hatni a tudaton belül. Az aktív tudat ténylegesen a mantra zengetésével legyen lefoglalva.

A mantrában lévő elmerülést az is elősegíti, hogy minden érzékszervet le tudunk foglalni közben: a látásunkat úgy, hogy elmében elképzeljük a mantrát; a beszédünket úgy, hogy kimondjuk a mantrát; a hallásunkat úgy, hogy halljuk a mantrát; a tapintásunkat úgy, hogy fogjuk a láncot és számláljuk a szemeket. A szaglás úgy szoktuk lefoglalni, hogy valami finom illatot (füstölő, aroma lámpa, tömjén kehely) ajánlunk fel az Úrnak, és utána azt a kellemes lelki illatot érezzük. Ha az érzékszervek ily módon le vannak kötve, akkor az elme is sokkal könnyebben a mantrára tud fókuszálni, elősegítve a meditáció hatékonyságát.

A Haré Krisna mahá-mantra kiemelkedő szerepe

A dzsapa-láncot bármilyen mantra (vagy ima) zengetéséhez használhatjuk, így egyéni igényeidnek megfelelően ezt meg is teheted. A SelfnessYOGA (és egyben a Vrindávan-Gangórti Jógarendszer) a Haré Krisna mahá-mantrát emeli ki legfontosabb mantraként, amint napi szinten használhatunk.

Azért ezt a mantrát emeljük ki, mert több védikus szentírás és a tanítványi láncolatunk is ezt hangsúlyozza. A neve is ez: mahá-mantra, vagyis a legnagyobb mantra. Minden más mantra hatását és potenciáját magában hordozza, olyan, mintha minden védikus himnuszt egyszerre énekelnénk. Általa megkapunk minden áldást.

500 évvel ezelőtt Indiában, Isten (Krisna) egyik inkarnációja, Srí Csaitanja Maháprabhu (másik nevén Góranga) keltette újra a Haré Krisna mantra használatát. Az Ő ideje előtt is létezett, mindössze nem volt elérhető, csakis az emelkedett személyek, papok és egyben beavatottak kaphatták meg. Csaitanja Maháprabhu hatására viszont mindenki számára elérhetővé vált e titkos és misztikus mantra.

Csaitanja Maháprabhu szerint, aki a vaisnava bhakti jógahagyományokon belül tevékenykedett és tanított, a Haré Krisna mahá-mantra rendszeres meditációjával az ember a következő eredményeket érheti el:

1. A vibrálása elpusztít minden rossz tulajdonságot a jógi természetében.
2. Elpusztítja az anyagi világban tapasztalható háromféle (a test és elme, a természeti katasztrófák és más élőlények által okozott) szenvedést, a tettek rossz visszahatásainak (karma) minden fajtáját, valamint a tudatlanságot.
3. Hatására minden kedvezőség fokozatosan megnyilvánul a gyakorló életében.
4. A törekvő szívében megnyilvánul minden transzcendentális tudás, amely által még a legbensőségesebb ezoterikus dolgokat is megértheti. Feltárul önvalója is.
5. Ha az ember elmerül e dzsapa-jóga folyamatában, határtalan, mindig növekvő lelki boldogságban részesülhet.
6. A mahá-mantrával megszólított Legfelsőbb Úr belső lelki energiája felébreszti a jógi szívében a sok-sok élet óta szunnyadó istenszeretetet (prémát).
7. Teljesen megtisztítja a gyakorló jógi szívét az önző vágyaktól. Külsőleg és belsőleg is tisztává tesz, és lehűti az ember állandóan anyagi vágyakban égő szívét.

Mindez azért lehetséges, mert a jóság, a tudás, a boldogság, a szeretet és a tisztaság mind része az eredeti lelki természetünknek, de az élőlény ezen tulajdonságai az anyagi világba kerülve befedődtek. Ahogyan egy lámpaburát teljesen befedhet a kosz, eltakarva a fényt, úgy fedi be a lelkünk eredeti természetét a sok nem kívánatos tulajdonság. Ha elkezdjük letörölni a poros lámpát, fokozatosan előbukkan a fény. Ugyanígy, ha elkezdjük megtisztítani szívünket a Hare Krisna mahá-mantra segítségével, szép lassan előtör lelkünk ragyogása, eredeti természete.

Kiegészítés: A meditációról ITT  és a Haré Krisna mantráról ITT lehet még cikkeket olvasni.