Csakrameditáció (rövid)
A rövid csakrameditáció során elsődlegesen a csakrák helyére, színére és szimbólumára fókuszálunk, így serkentve a csakrák működését.
Hanyatt fekszem, felveszem a savászanát. Lábak kicsi terpeszben, a két kéz a törzs mellett tenyérrel felfelé, a fej középhelyzetben van. Egész testem lazán és kényelmesen pihen.
Lassan a figyelmemet a légzésemre irányítom. Mély hasi légzéssel szívom be a levegőt. Belégzéskor nyugalmat és energiát lélegzek be, kilégzéskor pedig ez a nyugalom és energia szétárad egész lényemben.
Csak a légzésemre figyelek. Puhán, egyenletesen lélegzem. Elengedem a külvilágot, a külső zajok egyre lényegtelenebbé válnak számomra.
Érzékeimet önmagamra irányítom. Végigvezetem a figyelmemet a lábujjaktól a fejtetőig, és az egész testemet ellazítom.
Ellazítom lábfejemet, lábszáramat, combomat, medence tájékomat, hasamat, mellkasomat, derekamat, hátamat. Ellazítom kézfejemet, alkaromat, felkaromat, vállamat. Ellazítom nyakamat, fejemet, arcizmaimat. Arcbőröm kisimul.
Érzem, hogy egész testem süpped lefelé, tökéletesen ellazultam.
(Gyökércsakra)
Figyelmemet a medencémhez vezetem, és a pránikus energiát fényként képzelem el. A gerincoszlopom alsó végénél, a gát területén koncentrálódó fehér fény most szép lassan vörösre változik. Ez a gyökércsakra színe.
Rögzítem a tudatomat e vörös fénykorongra, és érzem, ahogy energiával tölti el testem e területét.
Egyenletesen lélegezem, és a belélegzett pránikus energiát a gyökércsakra területére összpontosítom. A gyökércsakrán keresztül lélegzem.
Ahogy ezt a vörös korongot nézem, szép lassan átalakul egy négyszirmú vörös lótusszá.
Külön-külön látom az egyes vörös színben pompázó szirmokat. Egy-kettő-három és négy szirom.
Megfigyelem, hogy a lótusz közepét egy területen a föld elem sárga színe jelzi, melyet a szirmok vörös örve vesz körül.
A lótusz közepén ragyog a gyökércsakra mantramagja, a LAM szótag.
Megpróbálom látni és elmémben elismételni e csakrát harmonizáló és aktivizáló hangsort. LAM … LAM … LAM …
A meditáció közben egyszerre látom a vörös, négyszirmú lótuszt a sárga közepével, és a középső részén ragyogó LAM mantramaggal.
Érzem, hogy elégedett, magabiztos és erős vagyok.
(Nemicsakra)
Most hagyom elhalványulni e vörös lótuszt, s látom, ahogy a helyén tovább ragyogó fénygömb feljebb kúszik a köldök és a nemi szervek közötti terület alsó harmadáig.
Az itt koncentrálódó fény fokozatosan narancssárgára változik. Ez a nemicsakra színe.
Rögzítem tudatomat e narancs színű fénykorongra, és érzem, ahogy energiával tölti el testem alhasi területét.
Egyenletesen lélegzem, és a belélegzett pránikus energiát összpontosítom a nemicsakra területére. A nemicsakrán keresztül lélegzem.
Ahogy ezt a narancs színű korongot nézem, szép lassan átalakul egy hatszirmú narancs színű lótusszá.
Látom külön-külön az egyes narancsszínben pompázó szirmokat. Egy szirom, kettő-három-négy-öt és hat szirom.
Megfigyelem, hogy a lótusz közepét egy területen a víz elem ezüstös színe jelzi, melyet a szirmok narancs színű örve vesz körül.
A lótusz közepén ragyog a nemicsakra mantramagja, a VAM szótag.
Megpróbálom látni és elmémben elismételni e csakrát harmonizáló és aktivizáló hangsort. VAM … VAM … VAM …
A meditáció közben egyszerre látom a narancs színű, hatszirmú lótuszt az ezüstös közepével, és a középső részén ragyogó VAM mantramaggal.
Érzem, hogy a családi és a nemi élettel kapcsolatos érzéseim mind kiegyensúlyozódnak, és eltűnik belőlem a kéj, a düh, a félelem és az agresszió.
(Köldökcsakra)
Szép lassan hagyom elhalványulni e narancs színű lótusz képét, s látom, hogy a helyén tovább ragyogó fénygömb feljebb kúszik a köldök és a közvetlenül felette lévő területre.
Az itt koncentrálódó fény fokozatosan citromsárgára változik. Ez a köldökcsakra színe.
Rögzítem tudatomat e sárga fénykorongra, és érzem, ahogy energiával tölti el testem e köldök körüli területét.
Egyenletesen lélegzem, és a belélegzett pránikus energiát összpontosítom a köldökcsakra területére. A köldökcsakrán keresztül lélegzem.
Ahogy ezt a sárga színű korongot nézem, szép lassan átalakul egy tízszirmú sárga színű lótusszá.
Látom külön-külön az egyes sárga színben pompázó szirmokat. Egy szirom, kettő-három-négy-öt-hat-hét-nyolc-kilenc és tíz szirom, pompázó sárga színben.
Megfigyelem, hogy a lótusz közepét egy területen a tűz elem vörös színe jelzi, melyet a szirmok sárgaszínű örve vesz körül.
A lótusz közepén ragyog a köldökcsakra mantramagja, a RAM szótag.
Megpróbálom látni és elmémben elismételni e csakrát harmonizáló és aktivizáló hangsort. RAM … RAM … RAM …
A meditáció közben látom egyszerre a sárgaszínű, tízszirmú lótuszt a vörös közepével, és a középső részén ragyogó RAM mantramaggal.
Érzem, hogy céltudatos, kreatív, hasznos és együttműködő vagyok.
(Szívcsakra)
Hagyom elhalványulni e sárgaszínű lótuszt, és látom, érzem, hogy a helyén tovább ragyogó fénygömb feljebb kúszik, a mellkas szív tájéki területére.
A szív területén koncentrálódó fény szép lassan zöldre változik. Ez a szívcsakra színe.
Rögzítem tudatomat e zöld fénykorongra, és érzem, ahogy energiával tölti el testem e területét.
Egyenletesen lélegezem, és a belélegzett pránikus energiát összpontosítom a szívcsakra területére. A szívcsakrán keresztül lélegzem.
Ahogy ezt a zöld fénykorongot nézem, szépen lassan átalakul egy tizenkét szirmú zöld lótuszvirággá.
Látom külön-külön az egyes zöld színben pompázó szirmokat. Egy szirom, kettő-három-négy-öt-hat-hét-nyolc-kilenc-tíz-tizenegy és tizenkettő szirom.
Megfigyelem, hogy a lótusz közepét egy területen a levegő elem kékes-fekete színe jelzi, melyet a szirmok zöld örve vesz körül.
A lótusz közepén ragyog a szívcsakra mantramagja a JAM szótag.
Megpróbálom látni és elmémben elismételni e csakrát harmonizáló és aktivizáló hangsort. JAM … JAM … JAM …
A meditáció közben látom egyszerre a zöld, tizenkét szirmú lótuszt, a kék közepével, és a középső részén ragyogó JAM mantramaggal.
Érzem, hogy a megbocsátás, az önzetlenség, az együttérzés és a szeretet érzése tölt el.
(Torokcsakra)
Most hagyom elhalványulni e zöldszínű lótuszt is, s megfigyelem, ahogy a helyén tovább ragyogó fénygömb feljebb kúszik a torok, illetve a nyak két kulcscsont közötti területére.
A torok területén koncentrálódó fény lassan kékre változik. Ez a torokcsakra színe.
Rögzítem tudatomat e kék fénykorongra, és érzem, ahogy energiával tölti el testem e területét.
Egyenletesen lélegzem, és a belélegzett pránikus energiát összpontosítom a torokcsakra területére. A torokcsakrán keresztül lélegzem.
Ahogy ezt a kék fénykorongot nézem, lassan átalakul egy tizenhat szirmú kék lótuszvirággá.
Látom külön-külön az egyes kék színben pompázó szirmokat. Egytől – tizenhatig.
Megfigyelem, hogy a lótusz közepét egy területen az éter elem sötétlila színe jelzi, melyet a szirmok kék örve vesz körül.
A lótusz közepén ragyog a torokcsakra mantramagja a HAM szótag.
Megpróbálom látni és elmémben elismételni e csakrát harmonizáló és aktivizáló hangsort. HAM … HAM … HAM …
A meditáció közben látom egyszerre a kék, tizenhat szirmú lótuszt a sötétlila közepével, és a középső részén ragyogó HAM mantramaggal.
Érzem, hogy többé már nem okoz gondot számomra az önkifejezés, a tanulás, a kommunikáció, a megértés és az alkalmazkodás.
(Homlokcsakra)
Hagyom elhalványulni e kék színű lótusz képét is. A helyén tovább ragyogó fénygömb most ismét feljebb kúszik, a két szemöldök közötti területre.
A fény eközben lilára változik, amely a homlokcsakra színe.
Rögzítem tudatomat e lila fénykorongra, és érzem, ahogy energiával tölti el testem e területét.
Egyenletesen lélegzem, és a belélegzett pránikus energiát összpontosítom a homlokcsakra területére. A homlokcsakrán keresztül lélegzem.
Ahogy ezt a lila fény korongot nézem, az lassan átalakul egy kétszirmú, lila színű lótusszá.
Látom külön-külön az egyes lila színben pompázó szirmokat. Egy és kettő szirom.
Megfigyelem, hogy a lótusz közepét egy területen a finom fizikai elemeket képviselő kámforfehér és enyhén kékes szín jelzi, melyet a lila szirmok szegélyeznek.
A lótusz közepén ragyog a homlokcsakra mantramagja az OM szótag, amely a transzcendens lelki szférák megértését segítő mantramag.
Megpróbálom látni és elmémben elismételni e csakrát harmonizáló és aktivizáló hangsort. OM … OM … OM …
A meditáció közben látom egyszerre a lila, kétszirmú lótuszt a kámfor fehér közepével, és a középső részén ragyogó OM mantramaggal.
Érzem, hogy értelmem, intuíciós készségem, tisztánlátásom és bizalmam mind erősödnek.
(Koronacsakra)
Lassan elhalványul e lila színű lótusz is, s a helyén tovább ragyogó fénygömb feljebb kúszik a fejtető területére.
A fénygömb eközben szikrázó fehér színűre változik, amely néha a szivárvány színeiben pompázik, ez a koronacsakra színe.
Rögzítem tudatomat e fehér fénykorongra, és érzem, ahogy energiával tölti el testem e területét, s innét kisugározva az egész testemet.
Egyenletesen lélegzem, és a belélegzett pránikus energiát összpontosítom a koronacsakra területére. A koronacsakrán keresztül lélegzem.
Ahogy ezt a fehér fénykorongot nézem, az lassan átalakul egy megszámlálhatatlan szirommal rendelkező, s a szivárvány színeiben tündöklő lótusszá.
Látom magam előtt ezt a sokszínű lótuszt, amely a hétköznapi tekintetek elől rejtve a koponyatető területén pompázik.
A lótusz közepén ragyog a koronacsakra mantramagja a KLIM, amely a transzcendens lelki szférákkal való kapcsolat felvételét segíti, s ösztönöz annak megközelítésére.
Megpróbálom látni és elmémben elismételni e csakrát harmonizáló és aktivizáló hangsort. KLIM … KLIM … KLIM …
A meditáció közben látom egyszerre az ezerszirmú lótuszt, vakító fehér közepével és a középső részén ragyogó KLIM mantramaggal.
Érzem, hogy lényem a transzcendencia felé fordul, lelki érzékeim megnyílnak, és minden mentális problémám szertefoszlik.
Minden energiaközpontomat tökéletesen harmonizáltam, és lehetővé tettem a pránikus energia szabad áramlását.
Érzem, hogy tökéletes feltöltődtem energiával, valamint tisztán látom helyzetemet és szerepemet ebben a világban. Nyugalom, béke és elégedettség hatja át egész lényemet. Megpihenek.
Lassan visszatérek fizikai testembe. A következő két-három légzésemet elmélyítem, és eközben tudatosítom magamban, hogy a csakrameditáció véget ért. Hallom a hangokat. Újra érzékelem a talajt magam alatt, érzem izmaim tónusát, tapasztalom testem körvonalát. Majd finoman megmozgatom lábujjaimat, és lábfejeimet. Azután megmozgatom kézujjaimat, és kézfejeimet. Végül behajlítom a könyökömet, és a fejem fölött egy jó nagyot nyújtózkodom. Ezután visszahozom a kezem a törzsem mellé, behajlítom a lábam, a jobb oldalamra gördülök, veszek pár mély lélegzetet. Majd a bal kezemre támaszkodva felülök.
(Szöveget írta: Dr. Tóth-Soma László / Gaura Krisna Dásza és Medvegy Gergely)