Tudástár

Aktív testi relaxáció

A következő folyamatban a testet dolgoztatjuk, megfeszítjük a különböző izmokat, aztán ellazítjuk azokat, megtapasztalva ezalatt a feszült és az oldott állapotok közötti különbséget.

 

Lefekszem hanyatt fekvésbe, lábaimat kis terpeszbe szétnyitom, kezeim a törzs mellett vannak tenyérrel fölfelé, fejem középhelyzetben.

Elengedem a külvilágot. Figyelmemet a légzésemre irányítom, mélyen és egyenletesen lélegzem. Belégzéskor nyugalmat lélegzem be, kilégzéskor elengedek minden gondolatot. Testemet szemlélem.

Figyelmemet a jobb lábfejemre irányítom. Lazán jobbra és balra mozdítom, majd belégzéssel lefeszítem a lábujjaim irányába. A nyújtott, megfeszített lábam csípőből megemelem pár centire, megtartom, majd kilégzésre elengedem, és hagyom visszapottyanni a földre.

Ezután bal lábfejem következik. Lazán ezt is jobbra és balra mozgatom, majd belégzéssel lefeszítem a lábujjaim irányába. Megemelem pár centire, megtartom, majd kilégzésre elengedem, s hagyom visszapottyanni a földre.

Mindkét lábam teljesen ellazult. Megtapasztalom a feszült és az oldott állapotok közötti különbséget.

Figyelmemet jobb kézfejemre irányítom. Belégzéssel jobb kezemet ökölbe szorítom, jól megfeszítem. A nyújtott karom vállból megemelem pár centire, megtartom, majd kilégzéssel visszaejtem.

Belégzéssel bal karomat is ökölbe szorítom. Vállból megemelem pár centire, megtartom, majd kilégzéssel visszaejtem.

Mindkét karom teljesen ellazult. Megtapasztalom a feszült és az oldott állapotok közötti különbséget.

Belégzéssel a farizmomat és a csípőmet is megfeszítem. Egy kissé felemelem, majd kilégzéssel visszaengedem a földre. Érzem, hogy medencém süllyed a talaj felé.

A fejemet és a medencémet lent tartva, belégzéssel a mellkasomat megemelem a földtől, majd kilégzéssel visszaengedem. Érzem a lazulást és oldódást.

A fejemet megemelem fél centire, belégzéssel megnyújtózkodom vele, aktíválom hátizmaimat, majd kilégzéssel finoman visszaengedem. Ellazítom nyakizmaimat és gerincem teljes hosszát.

Belégzéssel a nyelvemet hátrafordítom, nekifeszítem a szájpadlásomnak, majd kilégzéssel ellazítom. Nyelvem puhán pihen ajkaim között.

Belégzéssel arcom minden izmát orrközépponttal egy nagy fintorba feszítem, majd kilégzéssel elengedem. Arcom bőre kisimul és ráncaim eltűnnek.

Egész testem tökéletesen ellazult. Érzem, ahogy sejtjeim milliárdjai megpihennek. Nyugalom és a béke hatja át a mindenséget.

Megpihenek és feltöltődöm.

A következő két-három légzésemet elmélyítem, és eközben tudatosítom magamban, hogy a relaxáció véget ért. Újra érzékelem a talajt magam alatt, érzem izmaim tónusát, tapasztalom testem körvonalát. Majd finoman megmozgatom lábujjaimat, és lábfejeimet. Azután megmozgatom kézujjaimat, és kézfejeimet. Végül behajlítom a könyökömet, és a fejem fölött egy jó nagyot nyújtózkodom. Ezután visszahozom a kezem a törzsem mellé, behajlítom a lábam, a jobb oldalamra gördülök, veszek pár mély lélegzetet. Majd a bal kezemre támaszkodva felülök.

(Szöveget írta: Dr. Tóth-Soma László / Gaura Krisna Dásza, és Medvegy Gergely)

Ajánló

Menü

Kapcsolat