Tudástár

Mély relaxáció önmegerősítéssel

Egy mély relaxáció során elérhetünk egy olyan tudatállapotot, ahol a tudat tartalma átírható. A következő vezetett szövegben olyan instrukciókat adunk a tudatnak, amitől az lelki szempontból pozitív irányba változik.

 

Elhelyezkedem savászanába. Kényelmesen és szimmetrikusan fekszem. A fej középhelyzetben, a két kéz a törzs mellett van tenyérre felfelé, a két láb kis terpeszben, miközben lábfejek oldalra dőlnek.

Figyelmemet lassan a légzésemre irányítom, mély alhasi légzéssel szívom be a levegőt. Érzem, hogy belégzés közben nyugalmat és energiát lélegzem be, kilégzéskor pedig ez a nyugalom és energia szétárad egész lényemben. Lazán és kényelmesen pihen egész testem.

Elengedem a külvilágot. Engedem a figyelmemet befelé irányulni. A külső zajok egyre lényegtelenebbé válnak számomra.

Majd a figyelmemet a lábfejemre irányítom, és anélkül, hogy megmozdulnék, ellazítom lábfejemet, lábszáramat, combomat és farizmomat. Érzem, hogy mindkét lábam süllyed a talaj felé.

Ellazítom medence és csípő körüli izmaimat. Érzem, hogy a medencém is süllyed lefelé.

Ellazítom hasizmaimat és mellizmaimat. Érzem, hogy törzsem elülső felszíne süllyed lefelé.

Ellazítom belső szerveimet: beleimet, gyomromat, májamat, lépemet és veséimet. Érzem, hogy belső szerveim is süppednek lefelé.

Ellazítom szívemet és tüdőmet. Szívem munkája lassul, légzésem mélyül.

Ellazítom derekamat, hátamat és nyakamat. Érzem, hogy csigolyáim süllyednek a talaj felé.

Ellazítom nyakizmaimat és torkom puhává válik.

Ellazítom arcizmaimat: homlokomat, szemöldökömet, szemhéjamat, halántékomat, ajkaimat és nyelvemet. Érzem, hogy arcom kisimul, és arcbőröm folyik oldalra-lefelé a talaj irányába.

Egész testem tökéletesen ellazult, a gravitáció szinte a padló síkjába olvasztja testemet. Sejtjeim milliárdjai megpihennek.

Végigvezetem a figyelmemet a lábujjaktól indulva a fejtetőig, és ha bárhol találok feszültséget, indokolatlan izommunkát, akkor azt most elengedem. Ahol feszültséget találok, oda meleget és puhaságot lélegzem be, és kilégzéssel kifújom magamból a kellemetlen érzetet.

Egész testem tökéletesen ellazult. Megfigyelem testem lazult állapotát: megfigyelem hogyan süllyed lefelé a lábam, a karom, a törzsem.

Megtartom ezt a testállapotot, de közben a figyelmemet átterelem a légzésemre. Megfigyelem a beáramló és a kiáramló levegő útját, a légzés közben létrejövő súrlódást. Figyelem a levegő ízét, illatát, hőmérsékletét, sűrűségét. Egyre inkább érzékelem a levegőt.

Érzem, hogy amikor belélegzek, nem csak oxigént veszek magamhoz, hanem életenergiát is. Belégzéskor életerőt veszek magamhoz, kilégzéskor engedem, hogy ez az energia szétáradjon egész testemben. Meleg fényt lélegzek be a tüdőmbe, majd kilégzéskor engedem, hogy a tüdőből a meleg fény szétáradjon a törzsbe, onnan pedig a két kézbe és a két lábba. Belélegzem az energiát, kilégzéskor szétárasztom a testemben. Minden belégzés táplál, minden kilégzés feltölt.

Elmerülök a puha, egyenletes légzésben, és élvezem, hogy szabadon áramlik a lélegzetem.

Megtartom ezt az állapotot, de a figyelmemet a gondolataimra vezetem. Külső szemlélőként figyelem a belső érzéseimet. Ha lenne bennem gondolat, akkor most azt elengedem. Belégzésre nyugalmat veszek magamhoz, kilégzéskor pedig kifújok magamból minden gondolatot. Kilégzésről-kilégzésre kiürítem a tudatomat.

Tudatom könnyűvé és szabaddá válik, és már csak a belső nyugalom, a belső csönd marad hátra. Próbálok ebben a belső térben elmerülni. Megpihenek, elengedek.

Majd pozitív tudati megerősítéseket adok magamnak.

Tudatosítom magamban, hogy az idegrendszerem, a hormonrendszerem, az emésztő szervrendszerem, minden belső szervem tökéletesen, ritmikusan és jól működik.

Tudatosítom magamban, hogy testem teljesen egészséges. Minden szabadon áramlik: minden eljut oda, ahová kell, minden eljön onnan, ahonnan el kell jönnie. Szabad az áramlás minden egyes sejtemben is.

Érzem, hogy az életerő átjárja testem egészét.

Tudatosítom magamban, hogy magabiztos, céltudatos, nyugodt, derűs, vonzó, türelmes és szeretetteljes vagyok. Elégedett vagyok önmagammal, elégedett vagyok az életemmel, elégedett vagyok mindazzal, ami körülvesz engem.

Béke, nyugalom és elégedettség hatja át egész lényemet.

Tudatosítom magamban, hogy én egy lélek vagyok, amely örök, teljes tudással és boldogsággal rendelkezik. Ez a tudás és boldogság mindig megmarad bennem.

Érzem önvalómat és Isten jelenlétét. Érzem, hogy a lelkem és a Felsőlélek találkozik bennem. Az egyesülésből megkapom Isten szeretetét, menedékét, erejét.

Érzem, hogy átjár a nyugalom, az energia, az elégedettség, a boldogság és a szeretet érzése. Ezekben az érzésekben elmerülve elidőzöm egy darabig.

Lassan visszatérek fizikai testembe, a relaxáció folyamatát elengedem. Újra elkezdem figyelni a légzésemet. Puhán és egyenletesen lélegzem. Figyelem a beáramló és a kiáramló levegő útját. Érzékelem a levegő súrlódását.

Majd megfigyelem testemet. Érzem a testem körvonalait a lábamnál, a törzsemnél, a kezemnél és a fejemnél. Érzem a talajt testem alatt, érzem izmaim tónusát, a ruhadarabokat a bőrömön. Újra tudatos leszek a testem egészéről.

Majd elkezdem érzékelni a testem körüli teret, kezdem érzékelni az illatokat, hallom a hangokat, újra tudatos leszek a körülöttem lévő világról.

A testemet is felébresztem: finoman megmozgatom lábujjaimat, és lábfejeimet. Aztán megmozgatom kézujjaimat és kézfejemet. Végül behajlítom a könyökömet, és a fejem fölött egy jó nagyot nyújtózkodom. Ezután visszahozom a kezem a törzsem mellé, behajlítom a lábamat, a jobb oldalamra gördülök, veszek pár mély lélegzetet. Majd a bal kezemre támaszkodva felülök.

(Szöveget írta: Medvegy Gergely)

Ajánló

Menü

Kapcsolat