Erdős relaxáció
A test könnyűvé tétele után egy olyan vizualizáció következik, amiben egy nyugodt erdőbe képzeljük magunkat, ahol megtapasztaljuk a szellemi nyugalmat, a lélek és Isten jelenlétét. Feltöltődünk szeretettel.
Lefekszem savászanába, lábaim kis terpeszben, karjaim a törzsem mellett, tenyérrel felfelé helyezkednek el.
Figyelmemet a légzésemre irányítom, mély hasi légzéssel szívom be a levegőt. Érzem, hogy belégzés közben nyugalmat és energiát lélegzem be, kilégzéskor pedig ez a nyugalom és energia lassan szétárad egész lényemben.
Lassan elengedem a külvilágot, a külső zajok egyre lényegtelenebbé válnak számomra.
Figyelmemet a lábfejemre irányítom és anélkül, hogy végtagjaimat megmozdítanám, ellazítom lábfejemet, lábszáramat, combomat és farizmomat. Érzem a lábaimban szétáramló melegséget és könnyedséget.
Figyelmemet most a kezeimre irányítom és ellazítom kézfejemet, alkaromat, felkaromat és vállamat. Érzem a karjaimban szétáramló melegséget és bizsergést. Mindkét karom és mindkét lábam teljesen ellazult.
Ellazítom csípő és medence körüli izmaimat. Érzem, hogy medencém egyre jobban elnehezedik, szinte beleolvad a talajba.
Ellazítom a has és a mellkas izmaimat. Érzem, hogy törzsem elülső felszíne teljesen kisimul.
Ellazítom belső szerveimet: beleimet, gyomromat, májamat, lépemet és veséimet. Érzem, ahogyan belső szerveim süppednek lefelé, a talaj irányába.
Ellazítom tüdőmet és szívemet. Orromon keresztül érzem a beáramló friss, tiszta levegőt. Szívem egyre nyugodtabban és kiegyensúlyozottabban ver.
Ellazítom egész gerincoszlopomat: derekamat, hátamat és nyakamat. Érzem, hogy csigolyáim szinte gyöngysorként pihennek a talajon.
Ellazítom nyakamat, érzem, hogy torkom puhává válik.
Ellazítom arcizmaimat: homlokomat, szemöldökömet, halántékomat, állkapocsizmaimat, ajkaimat, nyelvemet. Arcbőröm teljesen kisimul, ráncaim eltűnnek.
Egész testem tökéletesen ellazult. A gravitáció szinte a padló síkjába olvasztja testemet. Érzem, ahogyan sejtjeim milliárdjai megpihennek. Nyugalom és béke hatja át a mindenséget.
Gondolatban egy gyönyörű erdőbe képzelem magam. Sétálok a fák között, melyek ágain keresztül átszűrődnek a nap sugarai. A sugarak itt-ott megvilágítják a levegőben lévő párát, és szálldogáló leveleket, tarkítva az amúgy is színes látványt.
A föld fekete színét sok helyen színes virágok tarkítják, a fák barna törzsét néhol kúszó virágok díszítik, a zöld lombokat a madarak, mókusok, gyümölcsök és napsugarak színesítik.
Hallom a madarak csiripelését, a mókusok motoszkálását, a lombok rezgését.
Mindent áthat a fa, a virág, és a fű kevert illata, amely frissességet és energiát hordoz magával. Mindezt az energiát belélegezve feltöltődöm és elégedetté válok.
Az erdő végtelen békét és nyugalmat áraszt magából, amely átjár engem is. Leheveredem egy fa tövébe, hátamat nekitámasztom a fa törzsének, lábamat pedig kinyújtom a fűvel és avarral kevert talajon. Megpihenek.
Elengedem az illatokat és a külső hangokat. Befelé figyelek és elengedem a gondolataimat is. Kilélegzek magamból minden gondot és gondolatot, tudatom teljesen megtisztul.
Elmerülök önmagam csendjében, és megtapasztalom lényem lényegét, lelkem jelenlétét. Érzem, hogy nem vagyok ez a test, és a gondolatok sem. Felszabadít az a tudat, hogy sosem születtem, és sosem fogok elmúlni. Mindig léteztem és örökké fogok létezni.
Érzem Isten jelenlétét, a mindent átható szereteten keresztül. Egyesülök Isten szeretetével és feltöltődöm Belőle. Igyekszem ebből a szeretetből minél többet adni önmagamnak és a környezetemnek. Minél több szeretetet adok, lényem annál tisztábbá és nemesebbé válik.
Megpihenek ebben a hangulatban.
Lassan, visszatérek fizikai testembe. Újra érzékelem a külvilágot, hallom a zajokat, érzem a ruhadarabokat magamon, érzem a talajt a testem alatt. Tudatos vagyok önmagamról és a külvilágról egyaránt. Finoman, lassan megmozgatom végtagjaimat, majd karjaimat a fejem fölé emelve nyújtózkodom egy jó nagyot, és felülök törökülésbe.
(Szöveget írta: Medvegy Gergely)
