Útmutató jógaoktatóknak: a hibajavítás elvei
A jógaászanák fejlesztésének alapja, hogy azokat folyamatosan és lelkesen gyakoroljuk, de a legőszintébb törekvés mellett is természetes velejárója a gyakorlásnak, hogy hibák merülhetnek fel az ászanák végzése során. A sikeres tanulás érdekében fontos, hogy ezek a problémák minden esetben megfelelő módon orvoslásra kerüljenek. Haladó szinten a gyakorlóban (szádhakában) kialakul a belső figyelésre való képesség, amely segítségével önmagát tudja korrigálni. Mindazonáltal, amíg ez a finom belső érzékelés nem alakul ki, szükség van külső segítségre, lehetőleg egy jógaoktató személyében. Az életvezetésen, a jóga elemeinek megtanításán és gyakoroltatásán túl a jógaoktató egyik fontos feladata a hibák kiszűrése, amely révén előrébb juttatja a rábízott diákot a fejlődés útján. A hallgató támogatása érdekében szerencsés, ha ezek a hibajavítások szakszerű módon és teljes odafigyeléssel történnek.
Az attitűd
A hibajavítással kapcsolatban az első szempont a megfelelő hozzáállás. A tanári attitűdöt a segítő szándék hassa át, legyünk kedvesek, de ne túl közvetlenek. Javításnál fontos a kellő érzékenység a gyakorló felé, ugyanakkor érdemes megtartani a megfelelő, határozott fellépést a technika átadása érdekében. Ellentétes nemű gyakorló felé jó gondoskodónak lenni, mégis maradjunk kedvesen távolságtartóak. Az órák során a kérdéseknek lehetőség szerint mindig adjunk teret. Érdemes figyelemmel követni a gyakorló egyéni, saját magához viszonyított fejlődését. Fontos a rugalmasság a tanítás során, vegyük figyelembe a hely-idő-körülményeket. Minden esetben kerüljük az erőszakosságot, a megszégyenítést, a fölényeskedést és az erőfitogtatást, ehelyett tudásunkkal, odaadással és szeretettel motiváljuk a jógaórán résztvevőket.
A módszerek
Az ászanák javítása kétféle módon lehetséges: szóban vagy érintéssel.
A verbális javítás történhet a csoport egészének szóló kiegészítő utasításokkal, vagy személyre szabott, egyénnek szóló megjegyzésekkel. A manuális korrigálás során az igazítást végző használhatja a kezét (tenyérét, ujjait, kézhátát) vagy egyéb testrészét (térdét, könyökét, alkarját), esetleg eszközt (hevedert, habszivacs blokkot, fa pálcát). Gyakorlottabb résztvevők esetén általában az is elég a javításhoz, ha csak odalépünk a gyakorló mellé: ez visszahozza őt a jelen pillanatba, tudatosítja az egész testét és megérzi, majd kijavítja a hibákat. Ezt a jelenséget figyelembe véve – a javítás előtt – érdemes a gyakorló mellé állni és egy-két másodpercet várni, mielőtt hozzászólnánk vagy hozzáérnénk.
Szóbeli javítás esetén érdemes mindigmeggyőződni arról, hogy a résztvevő érti és követi-e az utasítást. Ha nem, akkor fogalmazzunk másképp, illetve alkalmazható kézi igazítás vagy rávezetés is. Az instruálás érthető, egyszerű és logikus legyen. Az instruálás során fontos még: a megfelelő szakszavak alkalmazása, a nyelvtanilag helyes kifejezések, a jógaélettan szabályainak megfelelő utasítások, az ászanák és a testrészek pontos neveinek használata, valamint a figyelem és a fegyelem fenntartása. Hasznos átérezni, illetve ismerni az ászanák hatását, vagyis tudni, hogy az egyes kitartások alatt épp mi zajlik le a gyakorlóban, hogy tisztában legyünk azzal, milyen extra utasításokra lehet szükség az adott pillanatban.
A kézi javítás esetén a korrigálást kísérje szóbeli instrukció vagy magyarázat is, főként kezdőknél, hogy a jógázó megérthesse, mi is történik, mit kellene csinálnia. Haladó szinten sokszor elég csupán egy finom érintés. Javítás előtt érdemes felhívni a gyakorló figyelmét arra, hogy mi fog történni, nem jó váratlanul megérinteni, mert kibillenhet az egyensúlyi állapotból. Finoman és óvatosan nyúljunk a gyakorlóhoz, ha erőt kell kifejtenie a korrigálás során, akkor azt a fokozatosság elvét figyelembe véve tegye meg. Javítás során az izommunkákra és az erővonalakra mutassunk rá. A kézi javítás iránya az ászana nyújtózásának (vagyis az adott erővonal) irányába történik. Egyensúlyi és fordított testhelyzetű ászanáknál a kitartás alatt csakis akkor javítsunk manuálisan, ha az egyén alkalmas a kivitelezésére. Ha nem, akkor biztosítsunk külső (fizikális) támogatást. Ha ez a támogatás nem megoldható, akkor a kitartás után történik a javítás szóban és lépésről-lépésre vetessük fel a testhelyzetet. Ebben az esetben fontos a rávezetés és a folyamatos figyelés. Kézzel történő korrigálás esetén a lágyék, a mell, a fenék és a nemi szervek területét kerüljük, más nagyobb izmokon és csontok területén történjen a fogás.
Ha a gyakorló épp felvesz egy ászanát és nincs szükség kézi javításra, akkor nem érdemes közvetlenül mellette állni, hagyjunk neki teret a gyakorláshoz. Manuális igazítás közben ne tegyünk hirtelen mozdulatot a diák felé (kivéve, ha épp el akar esni és meg kell fogni), valamint ne járjunk többször, gyorsan körbe. Járásunk a jógázók között kimért és visszafogott legyen, ne járkáljunk fel-alá tempósan vagy feszülten. Ha nyugodtságot árasztunk magunkból, akkor ez a kedvező tudatállapot a szádhakákban is kialakul.
Hibák keresése
Az ellenőrzés során elsődlegesen a tipikus hibákat kerssük, figyeljük a síkokat és az erővonalakat, elemezzük a főbb izommunkákat és az ízületek helyzetét. Ha az órán kevés hallgató van és több idő adódik, akkor az ászanáknál figyelhető a felvétel, a kitartás (síkok, szögek, izommunkák, erővonalak, légzés) és a lebontás is. Abban az esetben, ha sok diákot kell egyszerre megfigyelni, célszerű figyelési sorrendet összeállítani.
Fontos, hogy először az alapot, a talajjal érintkezésben lévő testrészeket kell kiegyensúlyozni és stabilizálni. Álló és fordított testhelyzetű ászanáknál lentről-fölfelé hasznos haladni. Csavarásnál először az alap (ülőgumók/medenceöv), majd a törzs figyelhető meg, azután a vállöv, végül pedig a végtagok. Előre és hátra hajlásnál a derék-hát helyzetéből kiindulva vezethető a figyelem a periféria felé. Ülőhelyzeteknél először a medence, majd a gerinc, végül végtagok kapjanak figyelmet. A hallgatókat érdemes szépen, sorokban elhelyezett matracokon dolgoztatni, mivel így jobban átláthatóvá válik a csoport, mintha össze-vissza lennének. Ha a korrigálás során bemutatjuk az ászanát, akkor a jógázók felé ez tükörképben történjen, így követhetőbbé válik számukra a feladat.
Alkalmazkodás
Elengedhetetlen, hogy figyeljük a résztvevők igényeit, határait és képességeit, amelyek a következő csoportokra oszthatók: egészségügyi állapot, testi adottságok (kor, nem, alkat), testi reakciók, követés, megértés, mentális képességek (figyelem, tudatosság, intelligencia) és testi képességek (erőnlét, lazaság). A gyakorló személye nagy mértékben befolyásolja a hibajavítás lehetőségeit és módszerét. Ha a követő figyelmetlenebb, illetve lassabban ért meg feladatokat, akkor érdemes sokkal több figyelmet szentelni rá. Ha a kivitelezést a jógás testi adottságai (gyenge, merev) nem teszik lehetővé, vagy nem érti (nem érzett rá az ászana lényegére), akkor alkalmazható rávezető technika vagy páros gyakorlat. Ha valaki egy adott testhelyzetet egy érzelmi (elmebeli) blokk miatt nem akar elvégezni, akkor azt nem érdemes erőltetni. A problémát meg lehet beszélni négyszemközt, közvetlenül az óra után, és ha van rá mód, próbáljuk meg feloldani. Sokszor a páros rávezető gyakorlat részben képes feloldani az ilyen típusú félelmeket, de ha az sikeres volt, akkor sem kell ugyanazon az órán megpróbálkozni a véghelyzettel, hagyjunk időt az érésre, feldolgozásra.
Pontosság és precizitás
Az ászanák kitartása során keletkezett hibák egy része elkerülhető, ha a szádhaka szabályos módon veszi fel az adott testtartást. Ebből adódóan fontos, hogy szépen tanítsuk meg ezeknek a felvételét (és természetesen a lebontását is). Az ászanák felvétele nem jó, ha nagyon lassú, pontatlan és nincs kontroll a tevékenység fölött. Közepes minőségű lesz a gyakorlat, ha kapkodó, szétszórt, lendületes és zizegős. A végeredmény akkor megfelelő, ha a kitartásig vezető út gördülékeny, pontos és kontrollált. A figyelem, a légzés és a mozgás áramoljon együtt.
Az ászanák felvételének precíz megtanításával és a hibák kijavításával biztosítva lesz a jógí fejlődése, valamint elkerülhetővé válnak a sérülések. Viszont az esetleges sérülések kiküszöbölése érdekében figyeljünk a nyújtások és az erőnléti gyakorlatok helyes alkalmazásara is. Érdemes alaposan bemelegíteni, mert ezzel készíthető fel a test a nagyobb terhelésre. A gyakorlatsor összeállítása során, illetve a felvételek alatt tartsük be a fokozatosság elvét (a könnyebb gyakorlatoktólhaladjunk a nehezebbek felé). Ha ezeket figyelembe vesszük, könnyen elkerülhető a húzódás a hallgatók izmaiban. Továbbá a gyakorolt testhelyzetet mozgáshatárig, légzésszinkronnal, figyelemvezetéssel, és lassan vetessük fel, ezzel is biztosítva az egyéb sérülések elkerülését. A gyakorlók a mélységet fájdalomküszöbig vigyék el, ott álljanak meg és tartsák ki a pózt puhán-egyenletesen lélegezve. A nehezebb ászanákat kezdő szinten inkább többször vetessük fel, rövidebb ideig kitartva. Egy adott területre ható gyakorlatok intenzív gyakorlása között érdemes hagyni pár napot (2-3 nap), csak azután térjünk vissza ugyanerre a területre. Erre azért van szükség, hogy a megdolgozott területen végbemehessenek minden szinten a változások, valamint megtörténhessen a pihenés.
A kommunikáció és a megfelelő hozzáállás
A hibalehetőségek minimalizálása érdekében ajánlott a tanár-diák közötti minőségi kommunikáció fenntartása. Bíztassuk diákjainkat, hogy folyamatosan figyeljék önmaguk, testi reakcióik és érzeteik (testi, energetikai, mentális szinten egyaránt), amit aztán beszéljenek meg velünk.
A szádhaka részéről a megfelelő hozzáállás: az alázat, a türelem, a kitartás, a lelkesedés és a bizalom a tanára felé. A tanulóból példamutatással tudjuk kiváltani a bizalmat, vagyis az előbb felsorolt erényekkel nekünk is rendelkeznünk kell. A guru jó, ha része egy tanítványi láncolatnak, tradíciónak, és a hibajavítás is ezen tradíció etikettje szerint történik.
Ha mindezeket el szeretnéd sajátítani vagy ismereteidet bővíteni, gyakorolni, akkor jelentkezz a Hibajavítás és instruálás elmélete-gyakorlata képzésre. Bővebb információkat itt találsz.
Forrás: Jógapont Online Jógamagazin
