Jógaoktató képzés

Oktatói táborok, vizsgák

Minden blokkhoz (szinthez) tartozik egy teljesítendő jógatábor.

A jógatábor két fontos területnek ad teret:
      1.) a közös, csoportos gyakorlásra, és
      2.) a vizsgázásra.

A táboron és a vizsgán való részvétel előfeltételei

  • A szádhana napló vezetése és kifogástalan kitöltése.
  • Az adott blokkhoz tartozó tananyag megtanulása.
  • A gyakorló videók végig gyakorlása.
  • A beadandó házi feladatok leadása.
  • A kötelező hospitálások teljesítése.

A tábor felépítése

  • A táborok 5 teljes naposak. A tábor egészén kötelező a részvétel. Nem lehetséges az első vagy az utolsó napot lehagyni, illetve arra sincs lehetőség, hogy a tábor egyik fele az egyik táborban, míg a másik fele egy másik táborban legyen teljesítve.
  • A tábor első 3 napján történnek a közös gyakorlások, valamint a még meg nem válaszolt kérdések megbeszélése, a módszertan csiszolása, valamint az elméletek letisztázása.
  • Minden nap, egész nap programok (gyakorlások, előadások, közös feladatok, oktatásmódszertani workshopok) vannak. Ebből adódóan kifejezetten fegyelmet, energiát és koncentrációt igénylő napok ezek, így mindenképp rákészülve és kipihenten szerencsés jönni.
  • A tábor utolsó 2 napján pedig a vizsgák lesznek.

Vizsga

  • A vizsga előfeltétele a jógatábor első 3 napja és azok órai munkái, a szádhana napló kitöltése, a házi feladatok leadása és a hospitálás teljesítése.
  • A tábori vizsga két nagyobb területre lesz elosztva: 1.) gyakorlat és 2.) írásbeli.
  • A gyakorlati vizsga az alábbi részekből áll: jógaóra tartás (beleértve a ráhangolódást, bemelegítést, meditációt is), ászana tanítás és vezénylés (a speciális esetekre is kitérve), pránájáma tanítás és vezénylés, előadás tartása.
  • Az írásbeli vizsga: a képzésen leadott előadások, tantárgyak és oktatásmódszertani anyagok számonkérése kiskérdések és esszék formájában. (Mindez az előre kibocsátott tételek alapján fog történni).
  • A fentiek összegzése ad egy jegyet. Sikeres vizsga esetén folytatható a tanulmány és a többi tábor. Végül pedig a három tábor jegye adja ki a végleges eredményt. FONTOS KIEGÉSZÍTÉS: Ha bármelyik részfeladat elégtelenre sikerül, akkor az egész vizsga elégtelen.
  • Ha a vizsga nem sikerül, akkor egy újabb táborban van lehetőség pótvizsgázni. Első pótvizsga esetén nem kell az egész öt napos tábort végigcsinálni, elég csak az utolsó két napra jönni. Másodszori pótvizsga esetén viszont újra kell teljesíteni az egész tábort. Harmadszori pótvizsga lehetőség nincsen, ez esetben megállapításra kerül, hogy a jelölt nem alkalmas a jógaoktatói pályára.
  • Ha minden tábor vizsgája sikeres, akkor a hallgató jógaoktatóvá válik. Kikérheti a Nemzetközi Jógaszövetségtől (Yoga Alliance International) a diplomáját, amely feljogosítja az oktatói feladatkör ellátására, illetve megkapja a SelfnessYOGA® Akadémia oklevelet is.
  • A Yoga Alliance International diploma időkorlát nélkül érvényes, így a jógaoktató oktató lesz mindörökre. Viszont, amennyiben a jógaoktató a SelfnessYOGA® illetve a Vrindávana-Gangórti Jógarendszer színeiben szeretne tevékenykedni, akkor 4 évente újravizsgát kell tenni a minőségbiztosítás keretén belül. Erről bővebb leírást a “Jövőkép” almenün belül találsz.

A tábor költsége

  • A tábor díja 60.000 Ft, amely magában foglalja a szállást, az étkezést, a jógaórákat, a vizsgákat, mindössze csak az utazás költségét nem tartalmazza.
  • A 390.000 Ft-os eredeti tandíjba a 60.000 Ft bele van kalkulálva.
  • Ha esetleg valaki pótvizsgára szorul, akkor neki a további napokat pluszban ki kell fizetnie.

Jelentkezés

  • A részvétel előzetes jelentkezéshez kötött, mivel a táborhely befogadóképessége és az ott lévő tanárok kapacitása korlátozott.
  • A jelentkezés majd a belső adatkezelési rendszeren keresztül fog történni.
  • FONTOS KIEGÉSZÍTÉS: nem tudjuk garantálni, hogy a táborok (illetve annak egyes szintjei) pont abban az ütemben kerülnek megrendezésre, ahogy haladsz az online tananyaggal. Tehát nem garantált, hogy a te ütemedben, a számodra legideálisabb időpontban tudunk tábori részvételt biztosítani. Előfordulhat, hogy heteket (esetleg hónapokat) kell várnod egy táborra. Ehhez szíves türelmedet és megértésedet kérjük!
  • Természtesen a táborok időpontjait előre meghirdetjük, amelyek a javasolt haladási ütemter szerint lesznek kialakítva, így azokkal tudsz majd tervezni, de ebben az esetben is közbeszólhat, ha épp arra a táborra túljelentkezés van.

Időpontok

  • A 2018-as szeptemberi felvételihez igazított táborok időpontjai:
    • 2019 január 16-20. → kezdő szintű
    • 2019 május 22-26. → közép-haladó
    • 2019 szeptember 18-22. → haladó
  • A 2019-es februári felvételihez igazított táborok időpontjai:
    • 2019 június 26-30. → kezdő szintű
    • 2019 november 13-17. → közép-haladó
    • 2020 április végére körül → haladó
  • A többi tábor időpontjának meghirdetése folyamatosan történik majd.
  • Túljelentkezés esetén igyekszünk plusz táborokat betenni (de ahogy fentebb említésre került, mindez nem garantált).
  • Amennyiben valaki nem tudja teljesíteni a javasolt ütemterv szerinti jógatábort, akkor a rákövetkező ugyanilyen szintű táborban teljesítheti. A szintek szerint kb. fél évente lesznek a táborok.

Táborhely

  • Szállásunk helyszíne a Somogyvámoson található Rádhé Resort lesz, amelyről bővebb információt a honlapjukon találsz: http://www.radheresort.hu/
  • Szép szobák, tágas jógaterem, gyönyörű környezet és finom ételek biztosítják az ott töltött napjaink kényelmét.
  • Minden szoba külön fürdővel és kis konyhával rendelkezik.
  • FONTOS KIEGÉSZÍTÉS: A szobákban történő elhelyezésnél nem tudjuk biztosítani, hogy egy ember egy szobában legyen (még felár esetén sem). Egy szobában mindenképp több ember lesz együtt.
  • A házirendet (amelyet résztvevőként megkapsz majd) be kell tartani.

Étkezés

  • Alaphelyzetben lakto-vegetáriánus étkezés lesz.
  • Külön kérés esetén laktóz és gluténmentes menü is kérhető, felár ellenében.
  • Amennyiben böjtölni szeretnél vagy magadnak összeállított ételt szeretnél enni, akkor az étkezés lemondható. Ebben az esetben ennek költsége lejön a díjból.
  • Az öt napos jógatábor során nem engedélyezett hús, hal, tojás és alkohol fogyasztás.

Utazás

  • A táborhelyre történő utazást mindenkinek egyénileg kell megoldania és annak költségét állnia.
  • Természetesen az aktuális résztvevőket, egy csoportos e-mailezés keretén belül összekötjük majd, segítve az egymás közötti kommunikációt, megadva a lehetőséget arra, hogy az autóval rendelkezők elhozzák azokat, akiknek nincs.

A jógaoktató képzésről további részletek

Ajánló

Menü

Kapcsolat